Az tanulás-tanítás, mint az egyik legbonyolultabb tevékenységrendszer már a 16. század óta osztály ill. órakeretben történik.
Ø A tanulás alapvető színtere ma is a tanítási óra, illetve az a folyamat, melynek ez áll a középpontjában és melyet összekapcsolnak, és kiegészítenek az órán kívüli tevékenységfajták.
Ø A hagyományos tanóra sok változáson ment keresztül, de a merev, 45 perces, főként a tanár előadására épülő órákkal egyre ritkábban találkozunk. Alsó tagozatban megjelent a bontott óra (20-25 perc). A hagyományos tartalmú és idejű tanórán is előtérbe kerültek a korszerű óravezetés eljárásai.
Az óra szerkezetét a kitűzött központi feladat határozza meg. Ennek értelmében a tanítási órák formái: (végtelen variáció lehet)
- Új ismeretet feldolgozó óra.
- Az ismeretet alkalmazó óra.
- Rendszerező, gyakorló óra.
- Ellenőrző óra.
A tanítási óra tervezési modellje:
- Mi az óra célkitűzése? (tartalom)
- Milyen lépések vezetnek el a cél megvalósításához? (a folyamat logikus részekre bontása)
- Mi a legmegfelelőbb szervezeti forma? (frontális, csoport, egyéni)
- Melyek a leghatékonyabb módszerek?
- Milyen eszközök segítségével érhető el?
A tanítási óra osztálykeretben zajlik. Az osztály nem csak a tanulás-tanítás szervezeti kerete, hanem folytonosan változó közösség. Azzal, hogy egy iskolai osztályba közel azonos életkorú gyerekek árnak, csak azt szabad feltételeznünk, hogy hasonló fejlettségi szinten állnak és nem azt, hogy egyformák.
A tanulók közötti különbségek:
Ø Fiú-lány különbség (Tyler kísérletileg is igazolta): A lányok verbális képességei fejlettebbek, így a nyelvi tanulmányokban jobbak. A fiúk inkább a numerikus és logikai képességek terén jobbak, így a természettudományokban érnek el jobb eredményeket.
Ø Általános értelmi képességek.
Ø A család szociális-gazdasági helyzete.
Ø Egyéb személyiségjegyek: empátia, kudarctűrés vagy sikerorientáltság, együttműködési képesség…
A differenciálás nem más, mint a pedagógiai érzékenység a tanulók különbözősége iránt, és gyakorlat ennek a különbözőségnek megfelelő optimális fejlesztésére. Ez történhet szervezési módokkal év/vagy feladatrendszerrel.
Célja:
Ø Minden tanuló a lehetőségének megfelelően fejlődjön.
Ø A diák a tanulásban sikerélményt kapjon, így a tanuláshoz való viszonya pozitívan alakuljon.
Ø Képes legyen az együttműködésre és az önálló munkára egyaránt.
Tanulói sajátosságok, melyek alapján eldönthetőek, hogy egységes vagy differenciált munkafolyamatot alkalmazzunk:
Ø Előzetes tudás.
Ø Aktivizálhatóság.
Ø Önálló munkavégzés fejlettsége.
Ø Együttműködési képesség színvonala.
Ø Társas helyzet jellemzői.
Frontális munka:
Ø A legáltalánosabb ilyen szervezési mód vagy munkaforma. Lényege, hogy a tanulók ugyanazokért a célokért, ugyanolyan tartalom feldolgozásával, azonos időtartamban és ütemben, párhuzamosan vesznek részt az elsajátítás folyamatában.
Ø Ez a helyzet jellemző például, amikor egy teljesen új anyagrész feldolgozására kerül sor.
Ø Ha ezek a feltételek nem adottak, szükség van szükség van differenciálásra az optimális tanulás elérése érdekében.
Csoportmunka:
Ø A gyerekek természetes élettere a csoport.
Ø Kik kerüljenek egy csoportba? Azonos vagy különböző képességű tanulók tanuljanak együtt?
Ø Csoportmunka esetén az osztály tagjai 3-6 fős egységekben közös munkát végeznek valamely tanulmányi feladat megoldására. Alkalmazható egységes vagy különböző előismeretek esetén, hiszen a feladatok differenciálása és a gyerekek együttes munkája biztosítja az előrehaladást mindenki számára. A kulcskérdés tehát a feladat minősége és a csoportképzés.
Ø A legcélszerűbb csoportalakítás az, amely a rokonszenvi kapcsolatokon alapul, és amely nem állandósul. Az időnkénti változás előnye, hogy a tagok képesek lesznek bárkivel együttműködni, és motiváltak lesznek arra, hogy esetleg másik csoportba kerüljenek.
Ø A jó feladat aktivizálja a csoport minden tagját, mert elvégzéséhez nélkülözhetetlen a véleménycsere, a munkamegosztás. A csoportmunka nem úgy differenciál, hogy a csoportok más-más feladaton dolgoznak, hanem úgy, hogy a feladat elvégzése a csoporttagok egyéni sajátosságainak megfelel. Lényeges, hogy a munka értékelése ne az egyénekre, hanem azok együttműködésére irányuljon.
Ø A differenciálás leghatékonyabb módja az egyénre szabott munka. Ez nem azonos az egyéni munka fogalmával. Az egyénre szabott tanulás lényege, nem az egyedül munkálkodás, hanem az, hogy a tanulók sajátosságait figyelembe vevő feladatokat egyéni ütemben oldhatják meg. Ennek fokozatai vannak, így beszélhetünk részben vagy teljesen egyénre szabott munkáról. Az egyénre szabott munkát nevezzük individualizált tanulásnak, de mivel ez teljesen a tanulóhoz igazodik, így nem igazán megvalósítható a tanórákon. Nyelvi laborokban vagy jó számítógépes felszereltség esetén szervezhető ilyen tanulás. Ha célunk valóban az egyénre szabott tanulás, akkor nem a jó választ kell megadni, hanem képessé kell tenni a tanulót annak önálló megszerzésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése